Bulik, junk food, alkohol és a pajzsmirigy – egy változás története
A fiatal éveim? Egy igazi „élek a mának” időszak volt. A bulik, a koncertek és az „egyszer élünk” mentalitás uralták a mindennapjaimat. Alkohol, gyorsételek, rendszertelen étkezések – ez volt a recept, amit követtem. Nem érdekelt, mit teszek a testemmel, és azt hittem, mindez természetes része a fiatalságnak. Az önpusztítás akkor még „cool” volt.
A pajzsmirigy és a hormonpótlás
16 éves koromban diagnosztizáltak pajzsmirigy-alulműködéssel. Elkezdődött a hormonpótlás, ami eleinte 50 mikrogrammos adaggal indult, de a huszonéveimre ez már 150-re nőtt. Életmódom? Minden volt, csak támogató nem. Stressz, rendszertelen étkezések, alváshiány – a testem kiáltott a segítségért, én pedig nem hallgattam rá.
Vendéglátás: szenvedély a káoszban
Mindig szerettem főzni – gyerekként anyukám mellett tanultam meg a konyha alapjait. Bár a táplálkozásom messze állt az egészségestől, a főzés öröme mindig megmaradt. 19 évesen kezdtem el dolgozni, és gyorsan a vendéglátás világában találtam magam. Reggeliztetés egy hotelben, felszolgálás, pultozás – imádtam a pörgést, a vendégekkel való kapcsolódást és azt a pillanatot, amikor tudtam, hogy a megfelelő dolgot ajánlom nekik. Ez volt az én flow-élményem.
Ízek – imák – szerelmek
Az igazi változást a szerelem hozta az életembe. 23 évesen találkoztam a férjemmel, Enricóval, aki olasz. Éppen a Ráday utcában dolgoztam egy „olasznak tűnő” étteremben (Angelo Party Caffé) és Enrico a barátaival épp egy hosszú hétvégét töltött Budapesten. Vasárnap este egy Gellért fürdős nap után a mi éttermünkbe tértek be vacsorázni. Ahogy belépett, egymásra néztünk és szerelem volt első látásra. Pár hónapig vagy ő jött vagy én repültem, hogy együtt legyünk. Augusztusban együtt nyaraltunk Olaszországban amikor megkérte a kezem, és így én úgy döntöttem 2011 decemberében, hogy kiköltöztem hozzá. Így kezdtem megismerkedni szépen lassan az olasz konyha világával. Eleinte próbáltam magyar ételeket készíteni, de az alapanyagok hiánya hamar ráébresztett arra, hogy alkalmazkodnom kell. Képzeljétek, tejfölt például egyáltalán nem találtam, ami szinte alapvető hozzávaló a magyar konyhában. Azt is megtanultam, hogy az olasz konyha nem fűszerez túlságosan a magyar hiedelemmel ellentétben, pár fűszernövényt használnak rendszeresen, az olaszok szeretik érezni az ételek valódi ízét. Pl.: egy hús szeletet sóznak, esetleg rozmaringgal ízesítenek, de semmi tejszín vagy fűszerkeverék, valamint a salátákra sem mindenféle önteteket, hanem csak olivaolaj, balzsamecet és só-bors.
Olaszországban az étkezés struktúrája teljesen más. A tészta, rizs vagy pizza első fogásnak számít – gyakorlatilag az, ami nálunk a leves lenne. Én viszont mindig is leveses voltam, így nagyon nehezen szoktam meg ezt a váltást. Ami biztos, hogy a gyerekkori étkezési szokásaink mélyen belénk vannak kódolva, és az én szervezetem sem volt hozzászokva a napi szintű szénhidrátbőséghez.
Tészták és kilók
Enrico, aki gyerekkorában szinte minden nap evett tésztát, szintén megszenvedte a változást. Az olasz-magyar vegyes étrend kombinációja – és valószínűleg a kezdeti lelkes konyhai próbálkozásaim – oda vezettek, hogy Enrico majdnem 10 kilót hízott, én pedig 5 kilót szedtem fel az első pár év alatt. A szervezetem egyszerűen nem volt hozzászokva a sok szénhidráthoz, és időbe telt, mire megtaláltam az egyensúlyt. Bevallom, a kezdeti évek során elszaladt velem a ló, ha pizzázni mentünk, 3 pizzát ettünk meg ketten….
Ez az időszak egy tanulási folyamat volt számomra. Rájöttem, hogy a különböző kultúrák eltérő étkezési szokásai hogyan formálják az emberek testét, ízlését és egészségét és hogy mennyire számít, hogy mihez szokik hozzá a szervezetünk gyerekkorunkban.
Miről fogok mesélni a következő részben
A következő blogbejegyzésemben elmesélem, hogyan kezdtem el igazán tudatosan foglalkozni a táplálkozásommal, és hogyan vezetett az utam a makrobiotikával való találkozáshoz, ami alapjaiban változtatta meg az életemet.
